Vendée Globe: Fa Nándor befutott!

A versenyt a francia Armel Le Cléach rekordidővel, 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperccel nyerte meg

2017. Február 08., Szerda 13:29

Vendée Globe: Fa Nándor befutott!
Fa Nándor a nyolcadik helyen végzett a Vendée Globe szóló földkerülő vitorlásversenyen; a magyar hajós szerdán délben ért célba a franciaországi Les Sables d,Olonne-ban 93 napos út után.

"Iszonyú kemény volt még az utolsó napokban is. Ez a helyezés messze felülmúlja az elképzelésemet, a 10-15. hely lett volna a realitás" - nyilatkozott telefonon az MTI-nek a hajó fedélzetéről a befutás után Fa Nándor.

Hangsúlyozta, az egész út során arra figyelt, hogy ne éljen "érzelmi életet".

"Igyekeztem mindig tenni a dolgomat, a következő feladatra figyelni, s nem hagyni, hogy az események elvigyenek magukkal." - mondta. Kiemelte: többször is keményen kellett küzdenie azért, hogy az árbócot és a vitorlázatot ne veszítse el.

"Nagyon büszke vagyok a csapatomra és a hajóra, a magyar szellemre!" - jelentette ki, utalva a hajó nevére.

"Egyben vagyunk szerencsére, én is és a hajó is, bár a hajón a fáradás jelei mutatkoznak, egy 28 ezer mérföldes út során elhasználódik a kötélzet, az elektronika. Az én lelkemben viszont hatalmas felszabadultságot okozott a fogadtatás, a sok ember, olyan pozitív élményeket élek át, amilyeneket eddig nem" - nyilatkozott az MTI-nek a magyar hajós már a partra szállás és a szervezők részére adott első kötelező ünneplés, valamit a színpadi megjelenés után. Fa Nándor kisebb táncot járt a pódiumon, a nézők tapsa és éljenzése közepette.

Fa Nándor úgy értékelte, a mostani teljesítmény pályafutása csúcspontja.
"Van egy-két dolog, amire rendkívül büszke vagyok. Az egyik, hogy 100 napon belül célba értem, ez a 93 nap nagyon jó. A másik, hogy az árbócot nem kellett javítani, egyszer sem kellett megmásznom, s ezt az árbócot én készítettem. A harmadik, hogy a hajótestnek semmi baja, megbízhatóan teljesített. És persze ott a nyolcadik hely. Előzetesen azt mondtam volna, ha a 15 között végzek, az már nagyon jó eredmény. Ehhez képest a nyolcadik hely extrém jó." - fogalmazott a székesfehérvári sportember, utalva arra, hogy új generációs, többek között a sebességet jelentősen növelő támasztóuszonnyal felszerelt vitorlásokkal - az első négy helyen ilyen hajó végzett - kellett felvennie a versenyt.

Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy gondolkozott-e már a folytatáson, azt mondta: "az agyamban már összeállt egy új hajó virtuális terve".
    "De azt a hajót már nem fogom megépíteni. A mostani út annyi energiát emésztett fel, hogy csoda, hogy volt bennem ennyi." - válaszolta Fa Nándor, aki 63 évével a verseny korrekordere lett, ennyi idősen még senkinek sem sikerült végigvitorláznia a Vendée Globe-ot.

A versenyt a francia Armel Le Cléach rekordidővel, 74 nap 3 óra 35 perc 46 másodperccel nyerte meg. A második helyen a brit Alex Thomson futott be 74 nap 19 óra és 35 perccel, ami szintén jobb, mint a korábbi rekorder, a francia Francois Gabart 78 nap 2 óra 16 perces eredménye.

Fa Nándor a hazai fejlesztésű és építésű Spirit of Hungary-vel 93 nap 22 óra 52 perc és 9 másodperc alatt vitorlázta körbe a bolygót - ez a legjobb földkerülő eredménye. A 27 850 mérföldes (50 130 kilométer) távot 12,35 csomós (22 km/óra) átlagsebességgel teljesítette. Egyben korrekorder lett, 63 évesen teljesítette a Vendée Globe-t, ennyi idősen ez még senkinek sem sikerült. A rajt előtt az MTI-nek úgy nyilatkozott: 90-100 napos útra számít.

Az utolsó métereken számos motoros és kis vitorlás kísérte a hajót, amely a szurkolók és szakemberek hangos éljenzése közepette haladt át a célvonalon. A kikötőnél egy hatalmas magyar zászlót feszítettek ki, közepén Székesfehérvár - Fa Nándor szülővárosa - felirattal.

A mezőnyt, amely tavaly november 6-án indult útnak, eredetileg 29 hajó alkotta, 11 azonban már feladta a viadalt.

Fa Nándor a harmadik Vendée Globe-ján indult, amelyen a feladat egyedül egy 60 lábas (18 méteres) hajóval, kikötés és külső segítség nélkül körbehajózni a Földet. Az 1992/93-as menet során a legjobb nem franciaként ötödik helyen ért célba 128 nap után.

 

 

Forrás: MTI/Totalsport

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2017 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

Risztov Éva hivatalosan is bejelentette visszavonulásátRisztov Éva hivatalosan is bejelentette visszavonulását