Újabb akklimatizációs körre indulnak a hegymászók

2016. Július 22., Péntek 10:59

Újabb akklimatizációs körre indulnak a hegymászók
Kicsit több, mint egy hónapja indult el Budapestről a Johnnie Walker K2 Expedíció keretében Klein Dávid és Suhajda Szilárd a Föld második legmagasabb hegyének 8611 méteres csúcsára.

A hegymászók június végén érték el az 5000 méteres magasságban található K2 alaptábort és azóta két akklimatizációs körön vannak túl, az elmúlt napokat azonban kényszerű várakozással töltötték az alaptáborban.

„Az első kínálkozó alkalommal felmegyünk – akárminek is nevezzük majd: csúcstámadásnak, akklimatizációnak – aztán, ha nem érjük el a csúcsot, reménykedünk majd, hogy az időjárás felajánl még egy lehetőséget augusztus elején” – ezeket a sorokat írta le Klein Dávid két napja a naplóbejegyzésében, aki a tervek szerint július 22-én indul Suhajda Szilárddal egy újabb akklimatizációs körre, vagy akár csúcstámadásra, ha az időjárási viszonyok és a hegymászók állapota engedik.

A Johnnie Walker K2 Expedíció tagjai három hete érkeztek meg az alaptáborba és azóta a mostoha időjárási körülmények miatt csak két akklimatizációs körön vannak túl, 6900 méterig jutottak az utolsó alkalommal. A második körben két éjszakát töltöttek el a 6700 méteren található kettes táborban, így a fiúk túl vannak már a technikás és meredek House-kéményen is. Hozzájuk hasonlóan a többi, oxigénpalack nélkül mászó társuk sem volt még a hármas táborban, mert az elmúlt napokban az időjárás nem volt kedves a hegymászókhoz és hideg, havas, viharos időben voltak kénytelenek vesztegelni az 5000 méteres magasságban található alaptáborban.

„Fúj a szél, szakad a néha vizes, néha daraszerű hó, olykor eső áztatja a táborokat, és még csak annyi napfény sem tud átszökni a sötétszürkén kavargó égbolton, hogy a kritikusnál legalább egy picivel jobban feltölthessük elektromos kütyüjeinket – többek közt ezt a kis laptopot is, ami szintén bármelyik percben kikapcsolhat” – így írta le Suhajda Szilárd az elmúlt hetet. Azonban a következő napokra végre ismét mászásra alkalmas időjárást jósolnak, amelynek köszönhetően Dávid és Szilárd újabb akklimatizációs körre indulhat, mely a terveik szerint akár csúcstámadás is lehet, hiszen addig mennek, ameddig a körülmények engedik.

 

 

Sajnos a jó időjárás ellenére maradnak még akadályok a Johnnie Walker K2 Expedíció tagjai előtt. A hírek szerint az elmúlt napokban a sokat tapasztalt sherpák is nehezen közlekedtek a hegyen, a kettes táborig sem tudtak feljutni, a korábban kiépített köteleket is mélyen eltemetve, itt-ott leszakadva találták, az útvonal nagy része pedig egyébként is lavinaveszélyes volt.

Ahogyan Suhajda Szilárd fogalmazott „sok “öreg” mászó és magashegyi hordár is elképedve áll, hogy ilyet még nem láttak”. Most viszont a jó időnek köszönhetően remélhetőleg normalizálódik a helyzet minden szinten és a fiúk bizakodva tekintenek a július 22-én induló kör elébe és izgalommal várják a következő napokat.

Forrás: Totalsport.hu

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2017 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

A Videoton mentette meg a magyar foci becsületétA Videoton mentette meg a magyar foci becsületét