Sárban nem szoptat a szépségkirálynő

2014. Április 18., Péntek 10:45

Sárban nem szoptat a szépségkirálynő
Aki szereti az embert próbáló feladatokat, és szereti a csinos nőket, annak érdemes május 17-én Csillebércre látogatnia. Mindkettőből kaphat ízelítőt.

Polgár Kriszta, a 2008-as Miss Earth Hungary győztese felveszi a versenyt a legkeményebb férfiakkal, rajthoz áll az idei második Fighters’ Runon.

Normális?

Kedves kérdés. Hogy jön ez ide? – értetlenkedik a 27 éves anyuka.

Tőlem kérdezte ezt a feleségem, amikor tavaly mondtam neki, hogy indulok a Fighters’ Runon.

Ja?! Bennem ez fel sem merült, hiszen lételemem a mozgás. Tíz évig kézilabdáztam, kipróbáltam elég sok sportágat, ideje, hogy tíz hónappal a szülés után újra belevágjak.

 

 

A futással hogy áll?

Na látja, az eddig kimaradt, gyanítom most is az akadályokon leszek ügyesebb, nem akkor, amikor futni kell.

Honnan jött az ötlet, hogy egyáltalán belevágjon?

Egy barátnőm mondta, milyen jó buli ez, ő beszélt rá, hogy hozzunk össze egy csapatot, s induljunk el.

 

A férje mit szól hozzá, hogy egy ilyen extrém versenyre nevezett? Nem aggódik?

Nem hiszem, és Szabolcs különben is tudja, hogy amit a fejembe veszek, azt megcsinálom, bármi is történik. 

És ha a pollenek támadnak majd?

Mindenképp beveszek valami gyógyszert az allergiámra, ez nem állíthat meg. Persze nem egy előny, de az sem, hogy még szoptatok.

Apropó szoptatás: mi lesz addig a kis Olivérrel?

Az apja – ha nem beszélem rá arra, hogy ő is induljon – kihozza majd, ott szurkolhat a mamájának.

Fighter's Run Pósteleken - Őszi Szilvia fotóriportja

Forrás: BorsOnline

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2017 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

Szélesi aláírt a PuskásbaSzélesi aláírt a Puskásba