Saját csapatot indított Talmácsi Gábor

2014. Március 21., Péntek 19:23

Saját csapatot indított Talmácsi Gábor
Saját csapatot indított Talmácsi Gábor, a gyorsaságimotoros-világbajnokság 125 kcm-es kategóriájának 2007-es győztese.

A Talmácsi Racing pénteki bemutatkozó sajtótájékoztatóján elhangzott, idén a 19 éves Bódis Richárd a superbike-vb superstock 600-as kategóriájában, a 13 esztendős Somosi Alexander pedig a superbike-vb hivatalos utánpótlás sorozatának utolsó négy versenyén áll majd rajthoz.

"Régi álmomat sikerült valóra váltanom saját csapatom elindításával" - mondta Talmácsi Gábor, s hozzátette, versenyzői pályafutása alatt szerzett tapasztalatait szeretné most a fiataloknak átadni.

 

 

Saját visszatérésével kapcsolatban arról számolt be,  tavalyi súlyos sérülését követően változatlanul dolgozik azon, hogy újra versenyezhessen, s ezt már saját csapata színeiben tenné.

"Egy hónapja volt az utolsó műtétem, de szükség van még 3-4 hónapra ahhoz, hogy egyértelműen lássuk, vissza tudok-e térni" - tette hozzá Talmácsi.

Forrás: MTI

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2018 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

Kokó élvezte a balatoni futástKokó élvezte a balatoni futást