Mo Farah London után Rióban is duplázott

2016. Augusztus 21., Vasárnap 14:29

Mo Farah London után Rióban is duplázott
A címvédő és világbajnok Mo Farah a 10 ezer méter után megnyerte az 5000 métert is a riói játékokon, így ő az első brit futó, aki négyszeres olimpiai bajnok.

A világbajnok Mo FarahLondonban is ezen a két távon diadalmaskodott. A finn Lasse Virén (1972 és 1976) után ő a második férfi futó, aki 5 és 10 ezer méteren meg tudta védeni olimpiai bajnoki címeit. Kizárások és óvások után végül az amerikai színekben versenyző Paul Kipkemoi Chelimo végzett a második helyen és az etióp Hagos Gebrhiwet a harmadikon.

A női 4x400 méteres váltóban sorozatban hatodszor az amerikaiak győztek, ezúttal a jamaicaiak előtt. Allyson Felix immár hatszoros olimpiai bajnok, emellett van három ezüstje is. A férfiak hasonló számban szintén amerikai siker született. A londoni győztes bahamaiak harmadik helyen zártak. Férfi 1500 méteren meglepetésre az amerikai Matthew Centrowitzgyőzött, ő kimaradt a futás közbeni lökdösödésből, nem úgy a londoni bajnok, az algériai Taufik Mahlufi, aki végül második lett. A világbajnok kenyai Asbel Kiprop csak hatodikként ért célba. Ebben a számban legutóbb 1908-ban nyert amerikai futó olimpiát.

A női 800 méteren a dél-afrikai Caster Semenya nyert. A női magasugrásban négyen is 1,97 méterrel végeztek, közülük a spanyol Ruth Beitia volt a legjobb kevesebb rontással, második a bolgár Mirela Demireva, harmadik a horvát Blanka Vlasic lett, míg az amerikai Chaunte Lowe lemaradt a dobogóról. A férfi gerelyhajítók viadalában a német Thomas Röhler diadalmaskodott, egyedüliként a mezőnyben 90 méter feletti kísérlettel (90,30 méter). A kenyai Julius Yego ezüstérmesként zárt, a londoni olimpián bajnok trinidadi Keshorn Walcottnak pedig be kellett érnie a bronzéremmel.

 

 

Férfiak, 1500 m, olimpiai bajnok:

   Matthew Centrowitz (Egyesült Államok) 3:50.00 perc
2. Taoufik Makhloufi (Algéria) 3:50.11
3. Nicholas Willis (Új-Zéland) 3:50.24

Férfiak, 5000 m, olimpiai bajnok:

   Mohamed Farah (Nagy-Britannia) 13:03.30 perc
2. Paul Kipkemoi Chelimo (Egyesült Államok) 13:03.90
3. Hagos Gebrhiwet (Etiópia) 13:04.35

Férfiak, 4x400 m váltó, olimpiai bajnok:

   Egyesült Államok (Arman Hall, Tony McQuay, Gil Roberts, LaShawn Merritt) 2:57.30 perc
2. Jamaica 2:58.16
3. Bahama 2:58.49

Férfiak, gerelyhajítás, olimpiai bajnok:

   Thomas Röhler (Németország) 90,30 méter
2. Julius Yego (Kenya) 88,24
3. Keshorn Walcott (Trinidad és Tobago) 85,38

Nők, 800 m olimpiai bajnok:

   Caster Semenya (Dél-afrikai Köztársaság) 1:55.28 perc
2. Francine Niyonsaba (Burundi) 1:56.49
3. Margaret Nyairera Wambui (Kenya) 1:56.89

Nők, 4x400 m váltó, olimpiai bajnok:

   Egyesült Államok (Courtney Okolo, Natasha Hastings, Phyllis Francis, Allyson Felix) 3:19.06 perc
2. Jamaica 3:20.34
3. Nagy-Britannia 3:25.88

Nők, magasugrás, olimpiai bajnok:

   Ruth Beitia (Spanyolország) 1,97 méter
2. Mirela Demireva (Bulgária) 1,97
3. Blanka Vlasic (Horvátország) 1,97

Forrás: MTI/Totalsport

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2018 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

Kialudt a láng, véget ért a XXXI. nyári olimpiaKialudt a láng, véget ért a XXXI. nyári olimpia