Megvédte címét a házigazda francia kézilabda-válogatott

Soha nem tapasztaltak ilyen légkört a franciák

2017. Január 30., Hétfő 10:10

Megvédte címét a házigazda francia kézilabda-válogatott
A házigazda francia válogatott 33-26-ra legyőzte a norvég csapatot a 25. férfi kézilabda-világbajnokság vasárnapi döntőjében Párizsban, ezzel megvédte címét.

Remekül kezdte története első vb-fináléját a norvég együttes a hetedik döntőjét játszó francia csapattal szemben, és a 15. percben már három góllal vezetett (7-10). A skandinávok – akik a keddi negyeddöntőben a magyarokat búcsúztatták – rendkívül tudatosan védekeztek, hatékonyan támadtak, a kapuban pedig Torbjörn Bergerud mutatott be bravúros védéseket. A játék kimondottan gyors tempója ellenére nem volt sok hiba.

A házigazdák tartották a lépést ellenfelükkel, az első félidő végén a korábbinál is gyorsabban kézilabdáztak, a norvégok nem tudták útját állni az ellentámadásaiknak, ennek köszönhetően felzárkóztak, sőt egyenlítésüket követően a szünet előtti utolsó másodpercben a vezetést is átvették (18-17).

Lendületes játékukkal a második felvonás elején négy góllal megléptek a franciák (22-18), majd ellenfelük időkérése sem zökkentette ki őket a ritmusukból. A folytatásban is tetszetősen, magabiztosan játszottak, és végül hét góllal nyertek.

A mezőny legeredményesebb játékosa a franciák legendás irányítója, Nikola Karabatic volt hat góllal. A csapattársai közül Kentin Mahe, Michael Giugou és Valentin Porte, illetve a másik oldalon Kent Robin Tonnesen egyformán ötször volt eredményes.

Ez a tizedik alkalom, amikor az aranyérmes válogatott minden mérkőzését megnyerte a vb-n, ráadásul ez a franciáknak a 2001-es – ugyancsak hazai rendezésű – torna után másodszor sikerült.
A franciáknak három bronz- és egy ezüstérem mellett ez a hatodik világbajnoki címük.

Férfi kézilabda–világbajnokság, döntő:

Franciaország – Norvégia 33-26 (18-17)
Gól: Nikola Karabatic 6, Michael Guigou 5(2), Kentin Mahe 5(3), Valentin Porte 5, Nedim Remili 4, Cedric Sorhaindo 3, Ludovic Fabregas 2, Daniel Narcisse 2, Luc Abalo 1, ill. Kent Robin Tonnesen 5, Kristian Björnsen 4, Espen Lie Hansen 4, Bjarte Myrhol 4, Eivin d Tangen 3, Magnus Jondal 2, Magnus Gullerud 1, Goran Johannessen 1, Christian O’Sullivan 1, Sander Sagosen 1.

FRANCE - NORVÈGE LA FINALE 29.01.2017 S. PILLAUD

 

 

Soha nem tapasztaltak ilyen légkört a franciák

“Nagyszerű érzés hazai pályán nyerni. Ez egy nagy és emlékezetes torna volt számunkra, büszke vagyok a csapatunkra, és nagyon örülök, hogy a rajongóink az egész torna során segítettek minket” – nyilatkozta a norvégok ellen 33-26-ra megnyert párizsi döntő után Thierry Omeyer.

Az immár ötszörös világbajnok kapus elismerte, hogy a skandináv együttes nagyon jól kezdte a finálét – hiszen a 15. és a 25. perc között magabiztosan vezetett két-három góllal -, a franciák pedig nem védekeztek megfelelően.

“A norvégok remek első félidőt produkáltak, de a szünetben már mi álltunk jobban egy góllal, és ez rengeteg önbizalmat adott nekünk. Tudtuk, hogy különleges lesz ez a hatvan perc, de azzal is tisztában voltunk, hogy nagyon jó és fiatal csapatunk van. Tapasztaltak vagyunk, és a szurkolóink mögöttünk álltak, amikor hátrányban játszottunk, ez nagyon fontos volt” – idézi a vb honlapja Omeyert.

A 40 éves játékos úgy fogalmazott, még nem tudja, hogy ez volt-e pályafutása utolsó nagy nemzetközi tornája a válogatottban.

Vasárnapi sikerükkel a franciák hatszoros világbajnoknak mondhatják magukat. A hazai vb-n szerepelt játékosoknak és a két edzőnek – Didier Dinart-nak és Guillaume Gille-nek – összesen 45 vb-aranyérme van már.

“A korábbi generációk inspiráltak minket, folytatni akartuk a legendát. Nagyon büszke vagyok a csapatunkra” – mondta a világbajnokság legértékesebb játékosának (MVP) választott irányító, Nikola Karabatic.

Kentin Mahe a franciák másik kapusának, Vincent Gerard-nak a teljesítményét emelte ki, aki 27 lövésből 11-et kivédett vasárnap. “Mindig könnyebb dolgunk van, ha egy ilyen kapusra támaszkodhatunk” – vélekedett a balszélső, aki hat kísérletből öt gólt szerzett a fináléban.

Guillaume Gille először szintén a remek hangulatról beszélt, ami a házigazdák válogatottját körülvette az elmúlt két és fél hétben. “Egyedülálló, amit tapasztaltunk, csodálatos fogadtatásban volt részünk mindenütt, ahol pályára léptünk. Ilyet még soha nem éltünk át, olyan volt, mint egy álom. Egyszerűen mindenki megőrült. A kézilabda most érkezett meg igazán Franciaországba, és mi nagyon büszkék vagyunk rá, hogy hozzájárulhattunk a sportág fejlődéséhez” – mondta a franciák edzője, aki Dinart-ral egyenrangúan irányítja a csapatot.

Gille hangsúlyozta, játékosaik minden tiszteletet megérdemelnek, mert nagyon keményen, elhivatottan és szenvedélyesen dolgoztak a sikerért, ugyanakkor ő is elismerte, hogy a norvégok kimondottan jól kézilabdáztak a meccs elején.

“Nagyon hatékonyan és lelkesen kezdtek. Az ellentámadásaikkal és a második hullámban érkező játékosaikkal komoly problémáink voltak. A szünet előtt szerencsére fordítottunk, de nagyon kiélezett volt a helyzet, és mindenki láthatta, hogy ez a norvég csapat megérdemelten jutott a döntőbe. Remekül játszottak az egész tornán, stabil teljesítményt produkáltak, hatalmas tisztelet jár az edzőiknek is” – vélekedett a játékosként kétszeres olimpiai és kétszeres világbajnok Guillaume Gille.

A világbajnokság álomcsapatába is beválasztott norvég Bjarte Myrhol elismerte, hogy csak 10-15 percig tudtak valódi ellenfelei lenni a házigazdáknak. “Egy kicsit csalódottak voltunk, de aztán a nyakamba akasztották az ezüstérmet, és máris minden rendben volt” – mondta a 34 éves beálló, aki a 2005/06-os idényben a Veszprém csapatát erősítette.

A norvégok fennállásuk legnagyobb sikerét érték el, hiszen eddig az 1958-as világbajnokság hatodik helye, illetve a tavalyi Európa-bajnokság negyedik helyezése volt a legjobb eredményük.

Myrhol hangsúlyozta, hogy a horvátokkal szemben hosszabbításban megnyert pénteki elődöntő pályafutása talán legjobb meccse, legnagyobb élménye volt. “A franciák ellen is a saját stílusunkra, a gyors kézilabdára törekedtünk, de a második félidő elején elkövettünk néhány hibát, ők pedig túlságosan erősnek bizonyultak számunkra” – mondta.

A vb-n új nézőcsúcs született a Franciaország-Izland nyolcaddöntőben (31-25), amelyet Lille-ben 28 010-an láttak a helyszínen.

Forrás: MTI/Totalsport

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2017 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

Banánnal turbózza fel magát a magyar kick-boxosBanánnal turbózza fel magát a magyar kick-boxos