Kovács Zoltán mindenkinek bizonyítana

2016. Március 30., Szerda 19:59

Kovács Zoltán mindenkinek bizonyítana
A 23 éves nagypehelysúlyú magyar bajnok, hatalmas fejlődésen ment keresztül az elmúlt esztendőkben, többször is látható volt a Felix Promotion rendezvényein, ahol látványos, közönségszórakoztató mérkőzéseket vívott. Kovács Zoltán, menedzseri teendőit a jövőben is a nyíregyházi mester, Nagy Lajos látja el, míg promótere Rácz Félix lesz - mint korábban Miló Viktória és Mészáros András esetében.

„Caramel” az április 16-i, budapesti rendezvényén debütál a vállalkozás színeiben, noha még az sem elképzelhetetlen, hogy ha a tárgyalások sikerrel zárulnak, akkor egy héttel később, a Donaire-Bedák gálán lép kötelek közé a Fülöp-Szigeteken. Mindkét variáció esetén a tanzániai Fred Sayuni (13 győzelem, 7 vereség, 6 döntetlen) lesz az ellenfele.

„Nagyon várom a mérkőzést, és remélem, mindenki elégedett lesz velem” - fogalmazott Kovács Zoltán„Most még nem tudom pontosan, hogy mi minden változik a karrieremben, de azt igen, hogy mi nem: továbbra is a maximumot fogom nyújtani a kötelek között! Bízom benne, hogy teljesítményemnek köszönhetően képernyőre kerülnek majd a mérkőzéseim, és rövid időn belül nemzetközi címért bizonyíthatok itthon. Amit természetesen meg fogok nyerni!”

A felkészüléssel kapcsolatban Kovács a következőket mondta el: „Mivel van már ellenfél, így személyre szabottan rá tudok készülni” - jelentette ki a nyírségi bunyós. „Ilyen ellenfelem még nem volt, ezt nyugodtan kijelenthetem. Nagyon érdekes a mozgáskultúrája, oda kell figyelnem, hogy ne kapjak felesleges ütéseket, vagy ami még rosszabb, ne nézzek bele egy-egy komoly pofonba, amit „láthatatlan helyekről” indíthat. Mindenesetre úgy látom, hogy szórakoztató mérkőzést fogunk vívni, és remélem, hogy a meccs második felében be is fogom tudni fejezni a küzdelmet. De a legfőbb célom a jó teljesítmény, és a közönségbarát bunyó bemutatása!”

 

 

Kovács értelemszerűen motiváltan várja, hogy a Felix Promotion versenyzőjeként ringbe szólítsa a műsorközlő. „Nagyon reméltem, hogy akik megismernek, és látni fognak, azoknak szimpatikus lesz mind a személyem, mind pedig az ökölvívó tudásom. Sok van bennem, fejlődőképes vagyok, és keményen dolgozom, hogy kihozzam magamból a maximumot. Remélem a hozzáértők, és a sportágat a szórakoztató faktora miatt néző embereknek is minél többen, és többet akarnak majd látni!”

A Felix Promotion április 16-án, a budapesti Millenáris Teátrumban rendezi következő bokszgáláját, melyet az M4 Sport élőben közvetít.

A rendezvényen kötelek közé lép hazánk legmagasabban rangsorolt profi ökölvívója, a cirkálósúlyú magyar bajnok Szellő Imre (11 győzelem, 0 vereség), a félnehézsúly magyar bajnoka Bogdán Zsolt (10 győzelem, 0 vereség), a középsúlyú Harcsa Norbert (3 győzelem, 0 vereség), és az ugyanebben a súlyban versenyző veretlen Pintye Szabolcs (11 győzelem, 1 döntetlen) mellett a volt válogatott kétszeres EB érmes Darmos József. Továbbá hatalmas presztízscsatákra van kilátás, ugyanis megrendezésre kerül a Bozai-Tóth visszavágó, a Törteli-Tar, valamit a Máté-Egedi összecsapás is. 

A Felix Promotion a következő hetekben folyamatosan hozza majd nyilvánosságra a teljes programot. Bővebb információt, valamint a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket a www.felixpromotion.com webcímen, illetve az esemény facebook oldalán lehet megtalálni.

Forrás: Totalsport.hu

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2017 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

Elődöntős a Babos, Svedova kettős a Miami OpenenElődöntős a Babos, Svedova kettős a Miami Openen