TV-ajánló

Kovács Sarolta bármilyen színű éremnek örülne az olimpián

A pontszerzés a minimális célja az öttusázónak

2012. Július 20., Péntek 15:50

Kovács Sarolta bármilyen színű éremnek örülne az olimpián
A több csapatsportágban bajnoki aranyérmest felvonultató Székesfehérvárt egyetlen sportoló képviseli a londoni olimpián: az öttusázó Kovács Sarolta augusztus 12-én, a záró napon szerepel a brit fővárosban.

Az Alba Volán-Bericap 21 éves versenyzőjét Székesfehérvár polgármestere köszöntötte a nyári játékokat megelőzően a pénteki rendezvényen.

"Rendkívüli öröm, ha városunkat képviselik a világ sportjának legnagyobb seregszemléjén, s ha a sportoló sikeres, az még nagyobb büszkeség. Kovács Sarolta nagyszerű versenyző, a földkerekség egyik legjobb öttusázója, ezt többször bizonyította az utóbbi időszakban - mondta Cser-Palkovics András. -  A város, az Alba Volán SC és a szponzorok mindent megtettek, hogy élversenyző, igazi klasszis váljon belőle. Neki is volt példaképe, Athén olimpiai bajnoka, Vörös Zsuzsa, aki immár edzőként dolgozik a szakosztálynál, sok kisgyerek pedig immár Kovács Sacira néz fel, rá szeretne hasonlítani."

Az egyéniben világbajnoki ezüstérmes, váltóban Európa- és világbajnok Kovács Sarolta elmondta, az utóbbi heteket Tatán töltötte, ezen a héten hazai környezetben, Székesfehérváron készül, majd az elutazás előtti napokban ismét Tatán gyakorol a válogatottal. A pentatlonisták augusztus 7-én utaznak Londonba.

"A női öttusázók küzdelmeire a játékok utolsó napján, augusztus 12-én kerül sor, nálunk osztják ki az utolsó érmeket. Talán mondanom sem kell, nagyon szeretnék ott lenni a ceremónián, a dobogósok között. - mondta Kovács Sarolta, aki a rendezvényen egy autót kapott szponzoraitól. - Úgy gondolom, jó formában vagyok, várom a játékokat. Pontszerző helyen, azaz az első hat között szeretnék célba érni. Minden versenyre úgy készülök, hogy a legjobb szeretnék lenni, ezúttal, ha bármilyen színű érem összejön, nagyon boldog leszek. 

Kovács Sarolta hozzátette, a világversenyek hangulatát jól ismeri, de ez lesz az első olimpiája.

"Tudom, ez egyetlen más versenyhez sem hasonlítható. Sokat beszélgetek Vörös Zsuzsával, aki hasznos tanácsokkal lát el, ő tudja, hogyan kell versenyezni és hogyan kell nyerni. A vívás kulcsfontosságú lesz, ha 900 pontot sikerül gyűjtenem, a folytatásban bármi megtörténhet" - jegyezte meg Kovács Sarolta.

Forrás: MTI

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició TotalExtreme Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2013 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

Modric továbbra sem edz a TottenhammelModric továbbra sem edz a Tottenhammel