TV-ajánló

Gyurta Dániel világcsúccsal olimpiai bajnok!

Óriási idővel nyerte meg az aranyérmet a magyar úszó

2012. Augusztus 01., Szerda 20:37

Gyurta Dániel világcsúccsal olimpiai bajnok!
Gyurta Dániel világcsúccsal lett olimpiai bajnok férfi 200 méter mellen!

A jelenleg legjobb formában lévő magyar úszóért, Gyurta Dánielért szoríthattunk a férfi 200 méteres mellúszás döntőjében a londoni ötkarikás játékokon. A szám világ- és Európa-bajnoka nem titkoltan azzal a céllal érkezett, hogy elhódítsa az olimpiai bajnoki címet is. Erre minden esélye meg is volt, hiszen az elmúlt négy évét csak erre építette fel, de azért az úszók teljesítményét nézve eddig az ötkarikás játékokon lehetett egy kis félsz bennünk.

Kitajima nagyon belekezdett az elején, de Dani figyelt erre, nem hagyta ellépni legnagyobb ellenfelét és ő is benne volt az első háromban 50 méter után. A japán közben világcsúcsidőn belül úszott, de a magyar is, hiszen szép lassan utolérte, és bár a második forduló után még nem vezetett, a táv második felében átvette a vezetést, és az utolsó 50-re már egyértelműen az élen fordult.

Eközben még mindig világcsúcsrészidőn belül, óriás volt a tempó, és úgy tűnt, Kitajima fárad is. Dani viszont nem, hiába állt az élen, robbantotta félelmetes hajráját, amire szüksége volt, mert az angol Michael Jamieson közben átvette a második helyet, és ő sem akart elfáradni. Gyurta viszont nagyon magabiztos volt, pedig 25 méterrel a vége előtt Jamieson is óriási hajrába kezdett, de ezen a szerda estén senki más nem nyerhette meg az aranyérmet, és végül hatalmas világcsúccsal (2:07.28) az első helyen csapott be a célba!

Ezzel Gyurta Dániel szerezte a londoni játékok második magyar aranyérmért, a világ- és Európa-bajnokság után ismét bizonyította, hogy ebben a számban ma nincsen nála nagyobb úszó a világon! Nem mellesleg, a magyar úszósport első dobogós helye volt ez a játékokon, és emellett Kovács Ágnes 2000-es elsősége után az első aranyérme!

Szüksége volt erre tehát mindenkinek, az egész országnak, a magyar olimpiai csapatnak és az úszósportnak is egyaránt. Köszönjük Dani!

Forrás: Totalsport.hu

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició TotalExtreme Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2013 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

Balog és Bernek nem jutott döntőbe 200 hátonBalog és Bernek nem jutott döntőbe 200 háton