Döntőben a női kajaknégyes

Döntős a Vasbányai, Mike kenus duó

2016. Augusztus 19., Péntek 19:10

Döntőben a női kajaknégyes
A magyar női kajaknégyes megnyerte pénteki előfutamát, ezzel egyből bejutott a szombati döntőbe 500 méteren a riói olimpián.

Szabó Gabriella, Kozák Danuta, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina összeállítású kvartett a címvédő – annyi különbséggel, hogy a londoni győzelem alkalmával Csipes helyén Kovács Katalin ült.

Kozák már két aranyérmet szerzett Rióban, Szabó pedig egyet.

A magyar négyes semmit sem bízott a véletlenre, a rajt után fokozatosan elhúzott a többiektől, az első helyüket nem fenyegette veszély. A féltávnál már csaknem egy hajóval vezettek, az utolsó 200 méteren pedig tovább növelték előnyüket, s fölényes győzelmet arattak a lelkes magyar szurkolók ovációja közepette. Mögöttük az ukránok jöttek be másodiknak több mint két másodperces hátránnyal, a németek pedig harmadiknak.

A futamból a győztes egyből a döntőbe jutott – a másik ágon ez a fehéroroszoknak sikerült -, a többiek a később sorra kerülő középfutamban is vízre szállnak.

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy könnyű volt kivárni ezt a napot. Minden nap itt voltunk, szurkoltunk, és minden nap felpörgettek minket is a versenyek. Nem is gondoltam, hogy ez a vibrálás, drukkolás ennyi energiát ki tud venni az emberből, de szerencsére délután mindig tudtunk pihenni, megnyugodni, feltöltődni” – nyilatkozta Fazekas-Zur Krisztina, aki szerint remek formában van a négyes, mutatta ezt az is, hogy a legjobb idővel 1:30-on belüli 500 méterrel kvalifikáltak a fináléra. A másik ágról a világbajnoki címvédő fehéroroszok jutottak be az első körből a fináléba, de bízunk benne, hogy Maria Litvincsukék nem jelentenek nagy akadályt a mieink számára.

Elöl Szabó Gabriella, mögötte Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina a női kajak négyesek 500 méteres versenyének előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás

„Két arany után természetesen felszabadultan vártam a négyes rajtját, ugyanakkor oda kell koncentrálni itt is minden mozdulatunkra. Mentünk egy jó előfutamot, de azért én óvatos duhaj vagyok. Szép, hogy most nyertünk, de majd a döntőben kell bizonyítani” – tette hozzá Kozák Danuta, aki gyorsan össze is szedte csapatát és már mentek is levezetni a lányok.

“Könnyed futamnak éreztem. A németek elengedték az első helyet, bár az elején szerintem még próbálkoztak” – nyilatkozott Szabó Gabriella, a négyes vezérevezőse, hozzátéve, hogy az ellenfelekkel nem foglalkoztak, de kíváncsi az időeredményekre. – “Van négy-öt erős hajó, az előfutamokból pedig komoly következtetést nem lehet levonni.”

Azt valamennyien elmondták, hogy nagyon várják már a szombat délelőtti finálét.

Szabó Gabriella, Csipes Tamara, Kozák Danuta és Fazekas-Zur Krisztina (b-j) a női kajak négyesek 500 méteres versenyének előfutama után. MTI Fotó: Kovács Tamás

 

 

Döntős a Vasbányai, Mike kenus duó

A Vasbányai Henrik, Mike Róbert kenus duó harmadikként zárt középfutamában 1000 méteren a riói olimpia pénteki napján, így bejutott a szám szombati döntőjébe.

A KSI SE kettőse 2013-ban világbajnok volt ebben a számban, tavaly és tavaly előtt pedig ezüstérmes lett, így az éremesélyesek közé tartozik.

A négy hajót számláló futamból az első három került a legjobb nyolc közé, a magyarok csak arra figyeltek, hogy egy riválisukat maguk mögött tartsák. A negyedik helyet előre el lehetett könyvelni a mozambiki Mussa Chamaune, Joaquim Lobo duónak, amelynek az egykilométeres táv újbóli teljesítése is láthatólag komoly kihívást jelentett. A versenyt ennek megfelelően nem jellemezte öldöklő küzdelem, az ukránok vették a legkomolyabban a feladatukat, s megnyerték a csonka futamot. Mögöttük a csehek következtek, míg Vasbányaiék az elsőhöz képest több mint 17 másodperces hátránnyal csorogtak a célba.

A hajóból kiszállva sokáig álldogáltak a stégen, majd jelezték, hogy nem kívánnak nyilatkozni.

Vasbányai Henrik (elöl) és Mike Róbert a férfi kenu párosok 1000 méteres versenyének előfutamában. MTI Fotó: Kovács Tamás

Molnár Péter nem jutott be a legjobb nyolc közé

A Budapest Honvéd 30 éves sportolója – aki csütörtökön, párosban negyedikként zárt Tótka Sándorral – 2008-ban és 2011-ben Európa-bajnoki ezüstérmes volt ebben a számban, de az utóbbi időben inkább a párosra helyezte a hangsúlyt.

Molnár ezúttal sem rajtolt jól, akárcsak az előfutamban, de ellentétben ottani teljesítményével, most a pálya második fele sem sikerült a szeles, hullámos pályán. A finalista helyeken célba érkezőktől tisztán elmaradt, a futamot ismét a világbajnoki második francia Maxime Beaumont nyerte. A magyar kajakos tőle csaknem egy másodperccel kapott ki, de a negyediktől is fél másodperccel elmaradt.

“Csalódott nem vagyok, sokkal inkább dühös” – kezdte értékelését Molnár Péter. – “Tudom, hogy mindenkinek ugyanolyanok a körülmények, ez nem is kifogás, de borzalmas ilyen vízen kajakozni, ráadásul egy-két percig kellett állni a rajtgépben.”

A 30 éves sportoló mindehhez azt is hozzátette, hogy nem tudta kikajakozni magából, ami benne van. Ugyanakkor azt is elismerte, hogy a párosra koncentrált, az volt a fontos, az egyesre szinte nem is készült külön.

A futamból az első négy jutott az A döntőbe, a többiek szombaton a B fináléban fejezik be szereplésüket.

Molnár Péter a riói játékok kezdete előtt három nappal került be az olimpiai csapatba Tótka Sándorral együtt a doppinggyanúba keveredett Horváth Bence és Szomolányi Máté helyett.

B döntős a férfi kajaknégyes

Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila, Somorácz Tamás összeállítású hajó harcolt a legjobb nyolc közé jutást érő harmadik helyért az egyre erősödő, néha szinte viharos szélben, de a hajrát nem bírta. A kvartett 250 méternél a negyedik helyen haladt, aztán féltávnál sikerült feljönnie a finálét érő harmadik helyre a portugálok és az ausztrálok mögé. De a táv második felében visszacsúszott a magyar hajó, s végül csak ötödik lett. Ebből a futamból Ausztrália, Portugália és Szerbia került az A döntőbe, s még a kazah négyes is Hufnágelék előtt ért célba.

“Belülről teljesen egységesnek éreztem, már amennyire ilyen vízen egységes lehet egy négyes” – mondta a vezérevezős Hufnágel Tibor a futam után. – “Kívülről lehet, hogy nem úgy tűnt, de belül tényleg nagyon rossz volt. Mintha egy hullámvasúton ültünk volna, egyszer fent, egyszer lent. Én dunai gyerek vagyok, de ilyen vízen még nem versenyeztem, az biztos.”

Forrás: MTI

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2017 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

Megvédte címét a női kajaknégyes, Kozák Danuta triplázottMegvédte címét a női kajaknégyes, Kozák Danuta triplázott