Babos Tímea kikapott Sencsenben

Fucsovics Márton elődöntős Adalaide-ben

2016. Január 08., Péntek 20:34

Babos Tímea kikapott Sencsenben
Véget ért Babos Tímea nagyszerű szereplése a sencseni WTA versenyen. Fucsovics Márton már elődöntős az adalaide-i ATP Challenger versenyen.

Az 500.000-es keménypályás torna elődöntőjében az amerikai Riske (97.) ellen játszott, akit korábban kétszer is legyőzött, az amerikai azonban ezúttal visszavágott, 6:2 6:4-re győzni tudott, Timi így nem jutott be karrierje harmadik WTA International döntőjébe.

“Jobb volt az ellenfél, ez az igazság. Végig küzdöttem, de nem játszottam úgy, mint az elmúlt napokban. Picit rosszabbul szerváltam, nem voltak elég élesek az ütéseim” – idézte hivatalos honlapja Babost. – “Bármit próbáltam csinálni vagy változtatni a taktikán, az ellenfelem mindig jól reagált. Nagyszerűen játszott, mindenre kiváló válaszokat tudott adni. Nem vagyok elkeseredve, hiszen ez egy nagyon-nagyon jó hét volt.”

A 70. helyezett magyar játékos így is előre lép majd a ranglistán, a jövő héten pedig Sydneyben lép pályára, de csak párosban.

Shenzhen Open 

Összdíjazás: 500 ezer dollár

Negyeddöntő:

Agnieszka Radwanska (lengyel, 1.) – Anna-Lena Friedsman (német) 6:2, 6:4
Alison Riske (amerikai) – Babos Tímea 6:4, 6:4

Adelaide-ben Fucsovics Márton mai ellenfele, a japán Moriya (199.) nem tudott egyenrangú ellenfele lenni Marcinak, aki 60 63-ra nyert, és bejutott a négy közé, ahol az 1. kiemelt izraeli Sela vár rá.

A 100. helyen álló játékos elleni meccs nem csak a döntőbe kerülés miatt fontos, de az izraeliek elleni Davis Kupa találkozó szempontjából is érdekes lehet.

Az alsó ágon a junior világbajnok amerikai Fritz (174.) és az ausztrál Whittington (592.) játszik az elődöntőben.

Forrás: Hungarian Tennis

 

 

 

Fed Kupa - Belgium, Bulgária és Lettország az ellenfél Izraelben


Belgium, Bulgária és Lettország lesz a magyar női teniszválogatott ellenfele Izraelben februárban a Fed Kupa euro-afrikai zóna I-es csoportjának tornáján.

A szövetség (MTSZ) honlapjának pénteki híradása szerint Juhász Gábor kapitány együttese a D jelű kvartettbe került, s a cél a csoportban maradás. A tájékoztatás kitér arra, hogy a továbbjutáshoz bravúr kellene, mivel a belgáknál két top 100-as játékos található, a bolgároknál Cvetana Pironkova (59.) vezeti a csapatot, míg a lettek legjobbja a 18 éves Jenela Ostapenko (84.).

Ha a Jani Réka (233.), Gálfi Dalma (334.), Bondár Anna (388.), Stollár Fanny (529.) összeállítású együttes csoportelsőként végez, a B csoport elsőjével - valószínűleg Nagy-Britanniával - játszhat a feljutásért, a csoport utolsó helye pedig ugyanezen csoport utolsó helyezettjével - vélhetően a Dél-afrikai Köztársasággal - eredményezne egy kiesés elleni meccset.

A válogatott a belgák ellen 4-1-re, a bolgárokkal 2-3-ra, a lettekkel pedig 5-2-re áll.

A magyarok első számú játékosa, a világranglistán 70. Babos Tímea kihagyja az Eilatban február 3. és 6. között sorra kerülő Fed Kupát.

A 14 válogatott csoportmérkőzéseire szerdán, csütörtökön és pénteken kerül sor február első hetében. A négy csoportgyőztes szombaton a rájátszásban dönt arról, melyik két csapat jut fel a világcsoport II rájátszásába. A csoportok utolsó helyezettjei arról döntenek, melyik két csapat esik ki az euro-afrikai zóna II. csoportjába, a helyosztókat szintén szombaton játsszák.

Az előző két évben Budapest adott otthont a csoport küzdelmeinek, Eilatban 2010 és 2013 között rendezték meg a versenyt. A magyarok 2014-ben és 2015-ben is ötödikek lettek, így bennmaradtak a zóna I-es csoportjában.

A résztvevő országok:

Belgium, Bulgária, Horvátország, Észtország, Grúzia, Nagy-Britannia, Magyarország, Izrael, Lettország, Portugália, Dél-afrikai Köztársaság, Svédország, Törökország, Ukrajna

Forrás: MTI/Totalsport

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2018 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

Pénteken a Fehérvár AV19 kétszer győzte le az ÚjpestetPénteken a Fehérvár AV19 kétszer győzte le az Újpestet