Babos Tímea hat helyet javított

2017. Február 28., Kedd 12:44

Babos Tímea hat helyet javított
Az elsőszámú magyar teniszező budapesti tornagyőzelme után a 33.-ról feljött a 27. helyre a női teniszezők világranglistáján.

A világranglistán 33. magyar játékos harmadik WTA-tornagyőzelmére készült a BOK Csarnokban, előzőleg 2012-ben Monterreyben és 2015-ben Tajvanon diadalmaskodott, emellett 2015-ben Marrákesben és tavaly Florianopolisban vívott döntőt. Brnói születésű ellenfele két éve ötödik is volt a WTA-rangsorban, jelenleg a 47. helyen áll, és hét tornát nyert meg egyesben. Legnagyobb sikereként 2015-ben a Roland Garros fináléjába jutott, 2007-ben pedig a címvédő Amelie Mauresmo búcsúztatásával került az Australian Open negyeddöntőjébe, továbbá párosban három Grand Slam-címet ünnepelhetett az amerikai Bethanie Mattek-Sands oldalán, míg Rióban olimpiai bronzérmet nyert Barbora Strycovával.

A 23 esztendős Babos harmadszor találkozott a 30 éves Safarovával, utóbbi 2012-ben Eastbourne-ben 3:6, 6:3, 7:6-ra, a 2014-es US Openen 6:4, 7:5-re győzött.

A harmadik csata – melyre mintegy 1800 néző előtt került sor – hosszú alapvonalcsatákkal indult, aztán 3:2-nél Babos elvette ellenfele adogatását (4:2), majd bréklabdánál egy kettős hibával le is adta előnyét. A két játékos idegességét sok rontott ütés jelezte, így jutottak el a rövidítésig, melyben a balkezes Safarova 5-1-re elhúzott, s végül 7-4-re hozta a tie-breaket.

A folytatásban Babos került előnybe (2:0), és néhány tenyeres hiba ellenére 5:4-nél a szettért adogatott. Ekkor nem remegett meg, négy foghatatlan szervát is ütött, így 1 óra 39 perc elteltével egyenlített (6:4).

Jöhetett a mindent eldöntő játszma, melyben 2:2-nél Safarova egy fonák rövid keresztet a hálóba ütött, ezzel a hazai kedvenc került brékelőnybe. A meccs akkor dőlt el, amikor a cseh teniszező ismét elbukta a szerváját, 5:2-nél pedig Babos a meccsért szerválhatott. Ekkor még nem sikerült megnyernie a gémet, csakhogy 5:3, 30-40-nél meccslabdához jutott. A 2 óra 20 perces találkozót végül Safarova hálóba ütött fonákja zárta le.

“Elképesztő volt ez a hét, köszönöm a bíztatást, a magyar közönség nélkül sokkal nehezebb lett volna. A végén ki akartam szerválni a meccset, aztán egy hálóról lecsorgó labdától elbizonytalanodtam, de aztán újra agresszív voltam, és futottam minden labdáért” – értékelt Babos, aki hozzátette, a vége lehetett volna szebb is, de az a lényeg, hogy megvan a diadal. “Természetesen gratulálok Lucie-nek, megtiszteltetés volt ellene játszani, fantasztikus játékos.”

A porcelánból készült trófeát a kilencszeres Grand Slam-bajnok és volt világelső Szeles Mónika nyújtotta át Babosnak a záróünnepségen.

Safarova a köszönetnyilvánítások után elmondta, élvezte a játékot Budapesten, nagyszerű volt a hangulat.
“Remélem, legközelebb én nyerek, jövőre mindenesetre visszajövök ide, és újra megpróbálom” – tette hozzá.

Előzőleg a páros döntőben a negyedik helyen kiemelt tajvani Hszieh szu-vej – aki párosban kétszeres Grand Slam-bajnok és volt világelső – a grúz Okszana Kalasnyikovával döntő rövidítésben verte az Arina Rodionova, Galina Voszkobojeva ausztrál-kazah duót. Utóbbi úgy került a fináléba, hogy az elsőként rangsorolt Babos és Safarova szombaton a cseh játékos lábsérülése miatt visszalépett a páros elődöntőtől.

Hungarian Ladies Open

Egyes, döntő:
Babos Tímea (1.) – Lucie Safarova (cseh, 2.) 6:7 (4-7), 6:4, 6:3

Páros, döntő:
Hszieh szu-vej, Okszana Kalasnyikova (tajvani, grúz, 4.) – Arina Rodionova, Galina Voszkobojeva (ausztrál, kazah) 6:3, 4:6, 10-4 – döntő rövidítés

A győztes Babos Tímea a WTA Hungarian Ladies Open nemzetközi női tenisztorna egyéni döntőjének eredményhirdetésén a fővárosi BOK Csarnokban. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

 

 

A magyar játékos egyesben öt győzelmet aratott a múlt héten a BOK Csarnokban, s ez 280 ranglistaponttal, valamint 43 ezer dollár pénzdíjjal járt.

A WTA rangsorát továbbra is Serena Williams vezeti.

Az élcsoportban a legtöbbet a lett Anastasija Sevastova javította, aki Dubajban csak a fináléban kapott ki Caroline Wozniackitól. Sevastova a 35. helyről a 24.-re lépett előre.

Női tenisz-világranglista (a WTA honlapja alapján):

1.  (1.)  Serena Williams (amerikai)        7780 pont
2.  (2.)  Angelique Kerber (német)          7405
3.  (3.)  Karolina Pliskova (cseh)          5640
4.  (4.)  Simona Halep (román)              5172
5.  (5.)  Dominika Cibulkova (szlovák)      5075
6.  (6.)  Agnieszka Radwanska (lengyel)     4670
7.  (7.)  Garbine Muguruza Blanco (spanyol) 4585
8.  (8.)  Szvetlana Kuznyecova (orosz)      3915
9.  (9.)  Madison Keys (amerikai)           3897
10. (13.)  Elina Szvitolina (ukrán)          3890
11. (10.)  Johanna Konta (brit)              3600
12. (11.)  Petra Kvitova (cseh)              3310
13. (12.)  Venus Williams (amerikai)         3280
14. (15.)  Caroline Wozniacki (dán)          3020
15. (16.)  Jelena Vesznyina (orosz)          2340
…27. (33.) Babos Tímea                     1620
…157. (154.) Gálfi Dalma                    370

Forrás: MTI/Totalsport

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2017 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

A 15. német-német összecsapás következikA 15. német-német összecsapás következik