A Telekom Veszprém megérkezett Kölnbe

Nincs veszprémi játékos az álomcsapatban

2017. Június 02., Péntek 09:59

A Telekom Veszprém megérkezett Kölnbe
A veszprémi kézilabdacsapat csütörtök este megérkezett Kölnbe, hogy sorozatban negyedszer is megkísérelje elhódítani a legrangosabb európai klubsorozat serlegét.

Péntek délelőtt már a helyszínen készül Javier Sabaté legénysége. Igaz, nem a négyes döntőnek helyt adó, húszezer néző befogadására alkalmas Lanxess Arénában, hanem a város egyik kisebb csarnokában. Koradélután médiakötelezettség vár a résztvevő együttesek kulcsjátékosaira, 18 órától pedig a hivatalos nyitóbulin vesznek részt a csapatok.

A bajnok és Magyar Kupa-győztes veszprémiek egymást követő negyedik alkalommal vesznek részt a németországi tornán. Három évvel ezelőtt negyedikek lettek, majd 2015-ben a Barcelonától, egy éve pedig a lengyel Kielcétől kaptak ki a döntőben.

A tavalyi vereség azért volt rendkívül fájó, mert a magyar együttes a 46. percben még kilenc góllal vezetett, de végül hosszabbítást követően hétméteresekkel veszített.

 “Azt gondolom, ez már mögöttünk van, és a csapat fel tudta dolgozni. Ami történt, sajnos megtörtént, de amióta azt a meccset lefújták, már csak történelem, és nincs miről beszélni” – nyilatkozott a BL honlapján Mikler Roland.

A svéd beálló, Andreas Nilsson elismerte, hogy egy ideig súlyos mentális teher volt a játékosokon. “Bárhogyan is, de azt a csalódást most már magunk mögött kell hagynunk. Nem lehet egy teljes évig ezen keseregni. Tovább kell menni, és mi pontosan ezt tettük. Készek vagyunk újra nekivágni a csúcsnak” – tette hozzá.

Lékai Máté kijelentette, jó esélyük van a végső sikerre Kölnben. “Voltak problémáink az idény elején, ősszel nem akadt olyan meccs, amikor a legerősebb összeállításban léptünk pályára, de mindannyian tudtuk, hogy májusban kell csúcsformában lennünk” – nyilatkozta.

A kiváló irányító leszögezte, mindent összevetve eddig jó idényt produkáltak, annak ellenére, hogy a SEHA Liga döntőjét elveszítették.

“Úgy gondolom, jobbak vagyunk, mint tavaly. Rajtunk áll, hogy történelmet írunk-e idén” – fogalmazott Lékai, aki úgy véli, ezúttal nem lesz meglepetésgyőztes a BL-ben, mert nagyon kicsi a különbség a csapatok között.

“Lehetetlen megjósolni, ki lesz a végső győztes. Nekünk is jó esélyünk van. A védekezésünk felülmúlhatatlan, és szerintem a legjobb kapusteljesítménnyel rendelkező csapat emelheti majd fel a trófeát. Mondanom sem kell, hogy kiváló kapusaink vannak, ezért ebben a tekintetben esélyesek vagyunk” – vélekedett.

A drámai körülmények között elveszített tavalyi finálé és a sérülések rányomták bélyegüket a Veszprém őszi szereplésére. Nagy László csapatkapitány utalt rá, hogy voltak olyan időszakok a szezonban, amikor talán még a leghűségesebb szurkolóik is megkérdőjelezték, vajon ismét eljuthatnak-e a négy közé a kedvenceik.

Lékai Máté felidézte, hogy a Barcelonától elszenvedett februári vereség után nagyon mérgesek voltak és nehéz napokat éltek meg, mert drukkereik egy része úgy látta, nem küzdenek eléggé a sikerért. Rögtön ezután győzni tudtak a német THW Kiel otthonában, ez pedig önbizalmat adott a játékosoknak, ráadásul a sérültjeik is visszatértek, így végre megtalálták a ritmust.

A PSG-t 2014-ben és 2015-ben is a Veszprém búcsúztatta a negyeddöntőben. Az eddigi nyolc alkalommal egy döntetlen mellett négyszer a magyar, háromszor a francia csapat győzött. A mostani szezonban azonos csoportban szerepeltek, és mindkét őszi meccsüket a párizsiak nyerték.
“Kétszer kikaptunk tőlük, de ne feledjük, hogy ettől függetlenül a négy között vagyunk. Tudjuk, hogyan játszanak és milyen erősek, de ugyanott vagyunk, ahol ők” – mondta Mikler Roland.

A francia együttes 12 győzelemmel és két vereséggel csoportja második helyén zárt, majd a nyolcaddöntőben a szintén francia Nantes, a negyeddöntőben pedig a MOL-Pick Szeged csapatát is egy győzelemmel és egy döntetlennel búcsúztatta. Franciaországban a bajnokságot és a Ligakupát megnyerte, a Francia Kupából viszont már a nyolcaddöntőben kiesett.

Nincs veszprémi játékos az álomcsapatban

Az elődöntős Telekom Veszprém kézilabdázói közül senki nem került be a férfi Bajnokok Ligája álomcsapatába.

A legtöbben – öten – éppen a veszprémiek elődöntős ellenfelétől, a francia Paris Saint-Germain csapatától kerültek a legjobbak közé a csoportkörben, illetve a nyolcad- és a negyeddöntőben mutatott teljesítményük alapján.

Az összeállítás a média képviselőinek, a szurkolóknak, valamint egy szakértői testület tagjainak szavazatai alapján alakult ki és pénteken Kölnben hirdették ki.

A Veszprém-PSG elődöntőt szombaton 15.15-től, a macedón Vardar Szkopje és a spanyol Barcelona mérkőzését pedig 18 órától rendezik a kölni Lanxess Arenában.

 

 

Nagy László szerint is voltak a Veszprémnek nehéz időszakai a sérülések miatt, de úgy véli, azzal, ahogy ezeken túljutott, erősebbé vált.

“Tudtuk, hogy az ősz nagy része a túlélésről fog szólni, de sosem adtuk fel a reményt, és hittük, hogy amikor eljön az idő, lehetünk olyan jók, amilyenek tényleg lenni tudunk” – fogalmazott.

A Veszprém végül nyolc győzelemmel, két döntetlennel és négy vereséggel csoportja harmadik helyéről jutott tovább, a nyolcaddöntőben a horvát PPD Zagrebet, majd a negyeddöntőben a francia Montpellier-t is kettős győzelemmel búcsúztatta.

A klasszis jobbátlövő rámutatott, hogy a PSG-nek a támadópotenciálja, a Veszprémnek pedig a védekezése kiemelkedő. “Nagyon pozitívak vagyunk az összecsapás előtt. A kulcsjátékosaink harcedzett veteránok, akik ismerik az ilyen sorsdöntő meccsek atmoszféráját, és nyomás alatt is jól teljesítenek. Mind együtt vagyunk, és elszántak, hogy végre felemelhessük azt a trófeát, amit ez a klub olyannyira megérdemel.” – mondta.

Mikler kijelentette, most az elődöntő megnyerése a legfontosabb, ezért egyelőre nem foglalkoznak a döntővel, Lékai pedig elárulta, érzése szerint a másik ágról a – négy közé első macedón klubként bejutó – Vardar kerül majd a fináléba a Barcelonával szemben.

Nikola Eklemovics, a Telekom Veszprém sportigazgatója a Sport TV-ben optimistán nyilatkozott, mivel az elmúlt hónapokban összeállt a csapat játéka, és már nincs benne a tavalyi döntő emléke.
“Az elmúlt három évben mindig azt lehetett érezni, hogy most, vagy soha! Nagyobb felfordulás volt, mint most, de én ettől inkább még optimistább vagyok. A szezon elején nem nagyon ment a játék, nagyon sok meccsünk volt, a játékosok túl voltak terhelve, most viszont eljutottunk az utolsó néhány mérkőzéshez, mindenki egészséges, és nagyot fogunk harcolni, az biztos” – mondta.

A veszprémiek véleménye szerint a PSG védekezésén akadnak néha olyan pontatlanságok, amelyeket ki lehet használni, másrészt a bosnyák származású német vezetőedzőről, Zvonimir Serdarusicról szakmai körökben úgy tartják, világválogatott-erősségű kerete ellenére meglehetősen keveset cserél, ami a második félidőben az ellenfeleknek kedvezhet.

Férfi kézilabda BL, négyes döntő

Köln, Lanxess Arena

Június 3. (szombat) – elődöntők:

15:15, Telekom Veszprém–PSG Handball – Vezeti: Slave Nikolov és Gjorgji Nachevski (macedónok)
18:00, Vardar Szkopje–FC Barcelona Lassa – Vezeti: Vaclav Horacek és Jiri Novotny (csehek)

Június 4. (vasárnap)

15:15, Bronzmérkőzés – Vezeti: Matija Gubica és Boris Milosevic (horvátok)
18:00, Döntő – Vezeti: Lars Geipel és Marcus Helbig (németek)

Forrás: MTI/Totalsport

 

Impresszum | Kapcsolat | Adatvédelem

Az F.M.P. illusztrációit, sajtóanyagait tilos a szerző, illetve az F.M.P. írásbeli engedélye nélküli részben, vagy egészben közölni.
Az F.M.P. a weboldalain megjelenő linkek tartalmáért nem vállal semmilyen felelősséget!

Expedició Sport007 Felix Promotion KPO Az év sportolója

© 2017 totalsport.hu

Ezt olvasta már?

A harmadik helyért játszhat a VeszprémA harmadik helyért játszhat a Veszprém